Végszó- egyszer mindennek vége lesz-de csak egy szemszögből

Hogy szerettem ott lenni.Nyaranta olvasva a nyugágyban a Egri csillagokat,

s a hős szerepébe bújni a hatalmas zöld fedeles tornácon,

télen pedig a havas töltésen sétálni és ereszkedni.

Nagyikám kezei alatt a sparheton kis bodagot sütni, vagy fát

rakni s favágás közben - megsérülni- mert rossz helyen volt a balta

én meg a rossz végén..Vagy a két balláball az ágyáson mindent kitaposva

végigmenni , hogy utána együtt csépeljük a paszulyt, s nagyiék,

dicsérjenek apáék előtt , hogy milyen ügyes is az unoka.

Vagy szögedre utazni vonattal a régi traktorhangú lehel hűtős kis hűvös parasztházhoz.

Vagy a gangos Klauzál téri  keresztékhez, ahol mindig

vágyam volt, hogy kapok egy csodás kis fém Rába kamiont.

Vagy az első Merci 190 2.3 matboxom-amire én gyűjtöttem a pénzt, és

vettük meg együtt.S a sok történet, a színek a szagok.

Ahogy ápoltak mikor beteg voltam, s inhaláltam pelenkával a fejemen

a legendás diapulmonos vizet. Azok az igazi fűszagú menta teák,amiket ilyenkor

ittunk.Azok a kis legendás nagymama sütijei, amire szerinte sosem volt

idő, hogy elkészüljön,  vagy a kis pogácsák aminek az

íze máig a számban van.Az a friss tej, amit együtt hoztunk a csarnokból, vagy a

meleg kenyér.Vagy amikor néztük a tiszavirágzást,

s nagyapa a kérges kőkemény tenyerén, amelybe a szög sem

ment bele,tartotta a kis állatkát s mint mondta- ez el fog pusztulni

mert ennyi a kis élete.Szerették őket, mindenki ismerte

Miklós bácsit a susztert, s feleségét bözsikét az ügyvéd

titkárnőjét. Milyen szépen s okosan is beszélt.Mennyien is kérdeztük.

s milyen szépen is tudott dalolni.De régen is hallottam.

Mennyi mindent is kaptam tőlük, most látom.

Meg tudod csinálni, vagy favágáskor, amikor a tuskó

nem hasadt- úgy csapj oda mintha haragudnál,

s láss csodát engedett a tüzelő. Lassabban csordogálnak

már az emlékek.S talán könnyebb is, mert tudom,

hogy ezek már megmaradnak,s boldog vagyok, hogy megélhettem

ezeket veletek.Köszönöm drága nagyapám s nagyikám...