Egy életre szóló döntés- az ember életét döntései alakítják de milyen visszás, a döntéseit pedig az ember
Fogja a kis kezét, könnyes szemén keresztül alig látja ennek a vidám nagy embernek a betegség által meggyötört testét.Mennyi fájdalmat kellett is elviselnie, s tette mindezt kis félmosollyal. Pedig a kór már annyira elhatalmasodott rajta, hogy mozogni is alig bírt. Pedig mennyit mentek együtt az öreg Mercivel. Igen tudta ő a csillagokat is lehozta volna neki. És szerette nagyon. Már ezelőtt öt évvel is tervezték, hogy együtt mennek ki külföldre. Mindent elterveztek, mi és hogyan lesz, de aztán közbejöttek dolgok ő ment , a fiú maradt. Így telt elegy év mire rádöbbent mindkettő hogy ő az igazi és próbálják meg újra. Újra elindult a tervezgetés az öröm. Találkoztak és egyre biztosabban rajzolódott ki a szebb jövő.Meglett a közös fészek, a munkahely amivel az országot járhatták minden, amikor a fekete rém torkon szúrta. Előbb a hangja ment el, az orvosok sem tudták mitől, de ebből kigyógyult. Aztán a test adta meg magát apránként. Nem hitt az orvosokban, pláne amióta a nagymamája egy műhiba miatt ment el örökre, hamarabb mint kellene. A pert megnyerték, de a bizalom örökre elveszett. Pedig a legjobbakhoz került végre. Hiába akart menni az új élet felé,most már a test nem engedte.Pedig reménykedett. Hányszor mondta két szenvedő félmosoly között: Milyen jó lesz majd együtt.
Igen mennyi helyet is bejártak. Még az Erdélyi sziklákhoz is felkapaszkodott,pedig akkor már nagyon beteg volt.De nem mutatta. Mindig bízott. Most itt van.A kór megtépázta a testét. Az izmos nagymackó, most egy elszáradt faágra hasonlít, ahogy fogja a kezét. Talán egyszer újra együtt kéz a kézben együtt sétálnak. Nyikorgás zavarja meg a gondolatmenetet a füléhez hajol s amit mond bele hallkan, abból már tudja, ebből már nem lesz séta. Szorítja mohón a kis életszeletet, hogy itt tartsa ,de tudja ez már csak pillanatok kérdése.
Pedig ha akkor először eljött volna, talán más lenne minden- talán, de ezt most már soha nem tudja meg...
Köszönöm a figyelmed.A blogom heti rendszerességgel frissül. Köszönöm, hogy megosztod, vagy van egy pozitív véleményed.Legyen csodás napod kedves olvasóm.
Igen mennyi helyet is bejártak. Még az Erdélyi sziklákhoz is felkapaszkodott,pedig akkor már nagyon beteg volt.De nem mutatta. Mindig bízott. Most itt van.A kór megtépázta a testét. Az izmos nagymackó, most egy elszáradt faágra hasonlít, ahogy fogja a kezét. Talán egyszer újra együtt kéz a kézben együtt sétálnak. Nyikorgás zavarja meg a gondolatmenetet a füléhez hajol s amit mond bele hallkan, abból már tudja, ebből már nem lesz séta. Szorítja mohón a kis életszeletet, hogy itt tartsa ,de tudja ez már csak pillanatok kérdése.
Pedig ha akkor először eljött volna, talán más lenne minden- talán, de ezt most már soha nem tudja meg...
Köszönöm a figyelmed.A blogom heti rendszerességgel frissül. Köszönöm, hogy megosztod, vagy van egy pozitív véleményed.Legyen csodás napod kedves olvasóm.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése