Egy unoka emléke,iratai -Az ünnep és ízei

Amikor a kaffogó gumicsizmába kellet menni,

s csak a nagyié volt rám jó, mert az ő lába volt oly pici mint az enyém.

Hogy kaffogott, amikor felvettem.Sose fejtem el.Amikor egy bőgöly belerepült

és a lábszag végzett vele. Hogy sírtam a katonadolgon.Na igen amikor

kérdezték mi leszek, nagy büszke öntudattal, mondtam, hogy gyáva katona.

Pedig mennyit mentünk.Nagyon sok földjük volt.

Nem egyszer még a rokonság is jött segíteni. Emlékszem volt két barátja- harcostárs-, akik rendszeresen

jártak hozzá. Mihály bácsi és a hagymási bácsi- az asztalos.

Ültek a nyári konyha előtti kis székeken és meséltek.

A múltról a háborúról a politikáról- és én ezt sosem értettem.

Csak azt tudom, hogy annyit bírtam beszélni és nagymama szerint oly szépen, hogy ezt a

gyereket, papnak köll adni. Nekem ez volt a nyár, meg a kikapcsolódás, a kis álomvilágomból

amiben éltem. Mindig én voltam a hős aki megmenti az aktuális szíve hölgyét.

Mert az rá volt szorulva.S mily csodálatos verseket is írtam hozzá,

amit büszkén megosztottam a nagypapámmal aki hatalmas kacagással is

olvasta ezeket.Mennyit is ültem a kis hokedlin mellette, nézve ahogy serénykedik, rettegve amikor

fent az istenek tolták mennydörgő talicskáikat, a vilámló lámpa fénynél

és utána midőn csendesedett az úr haragja, csodáltam a hatalmas víz buborékokat

amelyek keletkeztek az esőcseppek nyomán.Hogy szerettem ezt az eső utáni illatot,

a jó kis nyári záporokat.Hogy féltette nagybátyám a saját nevelésű citromfáját.

Télire mindig beköltöztette magához.Külön ünnep volt, amikor

mi is ehettünk belőle. Milyen szomjas is lettem a nyári munka után, s nagymama

a jó kis málnaszörpjével töltötte meg a poharainkat, amelyet nagyapa

elégedett dörmögéssel nyugtázott.-dicsérve- milyen ügyes mama, miközben derékon kapta

és jól megropogtatta akit szeretett.Ami ellen nagymamám vidáman sikongatva tiltakozott,

mert sohasem szerette, ha ölelgetik, azt meg végképp ha simogatják. De hogy szerette az unokáit.

A kisebbik elsőt, meg a kisebbik középsőt. Igen. Mindig kaptunk valamit tőlük- mert

egyik unoka ugyan olyan fontos mint a másik.Talán sose kivételeztek?

Az ünnepek, is emlékezetesek voltak. Azok a hangulatos családi ebédek, amelyek után elnehezültünk,

s alig bírtunk menni. A francia drazsés születésnapi torták, amely nagyikám

kreativitását dícsérték, a karácsonyi asztal, amire mindíg jutott egy fenyőág, egy

kis gyertyával meg szaloncukorral.No meg a tavasz és a kis barka a vázában, mint apró

faágba kapaszkodó birkácskák. S azok az isteni húsvéti locsolkodások, amikor nagyapa ünneplőbe,

már korán elment a templomba, s hazaérve meglocsolta a mamát.

S mi is átpöfögtünk a kis trabicsekkel, vagy ami volt, hogy meglocsoljuk, jó kis

orosz mindent áthatószagú robbanás és közveszélyes kölnivel,

hogy utána jutalmul bezsebelve az így kapott kis"dugipénzt,

elfogyasztva a finom kalácsot a nagymama által készített

főtt tojással sonkával, amit vett a sarki hentesnél.

Folytatása következik...