Egy unoka emlékie ,iratai- második rész

Egy gondolat keresése..

Mennyire is fontossá is válnak, azok az értékek, amiket úgy gondoltunk,

hogy nem is azok. Pillanatképek, amelyek felvillannak.

Ahogy fogta a kis kezemet és mentünk az óvodába.

Vagy reggelenként, amikor a spalettákon át beszűrődött

a harsogó nap fénye.Nagyikám dalolása a távolból andalítóan szól, nagyapa

meg vagy az állatok között sürgölődve,a ganét takarítva

határozott mozdulatokkal a disznók aló- de büdös is volt az.

Máig nem bírom. Vagy kevergette,az óriási lábasokban az enni-valóan

finom illatú ki tudja mi mindent tartalmazó moslékot.

Amit vagy a tyúkok kaptak- nagy veszekedés közben raboltak rá,, vagy

a disznók tolakodtak, hogy megkaparintsák, egymás elől,

is mohón habzsolva el, az étket miközben rózsaszín

füleik is csupa moslékos volt, a nagy ügybuzgalmukban.

(a könnyeim is potyognak a szíve mint egy kis gesztenye

mellkasom barlangjában, miközben ezeket írom)

Munka volt az életük, de mégis mindenkiről tudtak mindent.

A régi sárga nagy tornácos ház. Amin ek kis szobájában nagybátyám őrizte titokzatos

diszkós felszereléseit.Amelyekre óriási kíváncsisággal lestem.

Az autólámpákból készült színes villogó diszkólámpák.

A hatalmas tesla orsós magnó amiről videoton tésvésdobozból

készült egyutas papírtölcséres hangszóróból bömbölt

a Forever young- az Alphaville -től, amíg nagyiék rá nem szóltak.

Vagy megunta és építette az erősítőt, amelybe csodálatos

számomra ismeretlen alkatrészek voltak,

amihez tilos volt hozzányúlnom, mert elrontom.

Pedig olyan vonzó műszaki illata volt az egésznek.

A csendes hideg gyantás cin illata.S miközben készült horgászni, ahova

nem egyszer engem is elvitt, bár sok hasznomat nem látta, mert

az ártatlan kis küszökön kívül semmit nem tudtam fogni,

a holtág csendesen punnyadó időnként markáns szagú

vizében. Bezzeg ő! Emelte ki a szép pontyokat- akkor biztos is

délután sült halat ettünk. Hogy szerettem ott enni.

Olyan omlós volt minden , ahogy szét folyt a szájban az íze.

Még a jó paprikás zsíros kenyér is laktató volt- pedig ezt sem szerettem,

amint a babot és a borsót sem, mert vashiányosként a doktorbácsi

rendeletére, mennyit ettem. Volt olyan, hogy mint a hörcsög,

eltároltam a pofa zacsimban, hogy hátha valahova majd

kiköphetem...Pfúj. De voltak jók is a sertés pörkölt,

jó kis szafttal , nokedlival, ubisalival..

A nagy asztalnál.A közös hétvégi családi ebédek,amelyet nagymama

mindig fejedelmi ügyességgel állított össze, és -kisfiam

egyél még, hiszen alig ettél még , felkiáltással buzdított.

S utána a fejedelmi desszertek. A pudingos képviselőfánk, vagy zserbója,

vagy a frissen főtt roppanós tengeri. Amelyet utána órákig lehetett

a fogaim közül piszkálni. S a forró nyárban a puha füvön sétálni,

vagy ha nem volt munka kisétálni az ártérre, s nézni

a kérődző marhákat, a szikkadtra száradt tehénlepényeket, amelyekkel

az ember nem játszott, de időnként óhatatlanul belelépett.

Vagy nagyapával kimenni a "riszálós " kerékpárral a fűzre.

Ahol gyakran lopták az érett gyümölcsöt, mely tolvajokat bősz

 haraggal zavarta el. Szidva a felmenőit eme tolvaj népségnek.

Folytatás következik...

Köszönöm a figyelmed.A blogom heti rendszerességgel frissül. Köszönöm, hogy megosztod, vagy van egy pozitív véleményed.Legyen csodás napod kedves olvasóm.