Sorry - In memorian a múltnak 1. rész- kedves jó nagymamának, róla

Melyik jobb?Ha látod, hogy nem szenved,de mint egy csecsemő a sokra becsült ember

megy el.Vagy látod, hogy megy össze az életerős test

és fonnyasztja el az idő darálója.

Pedig ha a szemébe nézel, még ott a friss tűz, a lelkesedés.

Csak az a fránya test, amely már nem alkalmazkodik.

Nézed tehetetlenül , mert nem tudsz segíteni rajta.

Nem is tudod melyik is fáj jobban. Az, hogy tudod, hogy menni

akar, de azt is tudod, hogy már soha többé nem fog visszatérni.

Már nem fogod tudni megkérdezni, hogy az ő idejében, hogyan is volt.

Úgy megy el, hogy igazán nem is tudod ő hogyan is élt.

Mi lelkesítette is igazán. Ráncos kis kezét az ölében nyugtatja,

mert ülni még jó. Akkor úgy érzi, hogy semmi baja nincs.

És végre mesél. Mohón kapsz a pillanat után, hogy két kézzel megragadd,

hogy átvégy valamit a múltjából, ami oly távolinak is tűnik.

1940- amikor még ő volt fiatal.10 éves kis szorgalmas

kislány, akit a mezők szele nevelt.Szorgalmasan járt

napszámba, amiért megkapta azt az 1 pengőt.

Mennyit is ért? Sokat. Az 1 tizede volt a mai 100ftos csoki

vagy több is, mert akkoriban nem volt divat kispórolni

az anyagot- nem is tudták.Szegeden járunk. Akkor még csendes város.

Gyönyörű szobrokkal.Amelyek tövében jó volt leülni.

Hallgatni a többieket, a nagyobbakat. A levegő Nyár illatot vitt...

Folytatás következik!

Köszönöm a figyelmed.A blogom heti rendszerességgel frissül. Köszönöm, hogy megosztod, vagy van egy pozitív véleményed.Legyen csodás napod kedves olvasóm.