Ten Milliar

Elég volt. Érezte , nem bírja tovább mennie kell. Minden kiégett belőle. Igen a kutyusnak is kell egy kis pihenő. Pont jó lesz a séta úgyis a városban rendezvény van. Legalább emberek között lesz. Mivel komoly rendezvény szinte biztos, hogy nem a szedett-vedettje lesz ott. A kutyus már türelmetlenül húzza a szíjjat. Gazdi, menjünk már , s-közbe akkorákat ugrik mint nikkelbolha és gumilabda egyben.De ezt imádja, kedvesen mosolyogva csillapítja a türelmetlen ebet, de megérti, mert neki is hiányzik az egséz napos munka után a kikapcsolódás. A grilles helytől nem messze állnak le,de egy pillantást sem vet rá. Tudja ki van ott, tegnap mikor beszéltek- bár élvezte- azért rájött, hogy ő jobb helyzetben van.Tudja legalább, hogy merre tart. Megszaporázza lépteit. Négylábú társa érdeklődve kapja fejét ide oda. Mennyi érdekes illat. Ide egy kis jelet is teszünk Károly! Reccsen rá a gazdi mire a kutyus egy farokbillentéssel nyugtázza. Ok de nekem itt van dolgom. A gazdi válasza, rövidebbre veszi a

Melyik jobb?Ha látod, hogy nem szenved,de mint egy csecsemő a sokra becsült ember megy el.Vagy látod, hogy megy össze az életerős test és fonnyasztja el az idő darálója. Pedig ha a szemébe nézel, még ott a friss tűz, a lelkesedés. Csak az a fránya test, amely már nem alkalmazkodik. Nézed tehetetlenül , mert nem tudsz segíteni rajta. Nem is tudod melyik is fáj jobban. Az, hogy tudod, hogy menni akar, de azt is tudod, hogy már soha többé nem fog visszatérni. Már nem fogod tudni megkérdezni, hogy az ő idejében, hogyan is volt. Úgy megy el, hogy igazán nem is tudod ő hogyan is élt. Mi lelkesítette is igazán. Ráncos kis kezét az ölében nyugtatja, mert ülni még jó. Akkor úgy érzi, hogy semmi baja nincs. És végre mesél. Mohón kapsz a pillanat után, hogy két kézzel megragadd, hogy átvégy valamit a múltjából, ami oly távolinak is tűnik. 1940- amikor még ő volt fiatal.10 éves kis szorgalmas kislány, akit a mezők szele nevelt.Szorgalmasan járt napszámba, amié

Volt egyszer , hol is nem volt, volt egy nagy család.Ahogy az lenni szokott. Anya, apa, gyerekek, no meg nagyapa nagymama.Éltek boldogan.Dolgoztak,nevettek sokat,hol együtt, hol külön külön.A gyermekek cseperedtek nőttek szépen, a fiúcskából daliás legény a kicsiny lányból pacsirtahangú szépség lett. Éltek boldogan a kis nádfedeles házukban, amikor is a fiú és a leány az édes szülejök elé álltak s emígyen szóltak. Édesapám édesanyám elmegyünk világgá, hogy megtaláljuk a boldogságunk. A szülők aggódtak,mondták ne menjenek, jó itt a biztonságban eléldegélnek itt, de bizony az ifjak hajthatatlanok maradtak. Na sütöttek nekik hamuba sült pogácsát és elindultak a nagy körtefánál megölték egymást a leány jobbra a fiú balra ment. Hát ahogy megy ,egy nagy tó partjához ért ahol egy kis halacska vergődött. Nézte a fiú,de bizony nem mert közelebb menni, hozzá, nem tudta, hogy mit tegyen vele.Nézi nézi, aztán nagy nehezen erőt merített és visszadobta. Ahogy vizet ért a halacska egyből megszólalt,

Sírva ébredt.Már sokadszorra egy ideje.Amióta meghalt a hozzá legközelebb álló személy, azóta, mintha kihúzták volna alóla a talajt.A hiány mint egy pótolhatatlan űr lebeg benne. A párkapcsolatai sem úgy alakulnak,ahogy ő szeretné.Egy ideje már csak nézi a másik nemet.Pedig a kezdetek biztatóak voltak. Azt mondták rá szép kisfiú. A lányok is kedvelték ő viszont félt tőlük. Mindig is tartózkodott , ha a szebbik nemmel kellett beszélni. Irigykedve nézte a nagy dumás csajozós osztálytársait, akiket szerettek a lányok és felnéztek rájuk a fiúk. Ő is ilyen akart lenni, de nem volt meg benne a bátorság.Kicsit érzékeny kicsit magának való volt- aki jól el játszott egyedül, aminek a szülők örültek, mert nincs vele gond-. A főiskola igen az volt az igazi.Ott magára talált.Ott sok barátja lett és amint elkezdett Dj-s kedni, akkor még a lányok is felfigyeltek rá. Igen végre felnéztek rá.Végre úgy érezte hogy VALAKI A lányokkal így könnyebb volt ismerkedni is, mert a félszegségét is cukinak talál